HTML

Ez meg amaz

Vegyesen ez meg az, ami engem érdekel.

Friss topikok

  • darthhouse: A Nagy Galéria nem más, mint egy rámpa. Semmi más nem kell egy piramis építéséhez, csak hosszú erő... (2012.06.09. 15:30) Piramisépítő technika
  • darthhouse: Nos, nem egészen. A hasonlat úgy helyes, hogy a hullám az a henger, és ennek egyik metszete a kör... (2012.06.09. 15:21) Az anyag kettős természete

Címkék

Archívum

Pusztító istenek – gyilkos szekták

2012.06.01. 09:16 Kico

Pusztító istenek – gyilkos szekták

 

Az 1996-os év egyik szomorú szenzációja az volt, hogy a tokiói metró mit sem sejtő utasai ellen gáztámadásokat intéző AUM Sinrikjó (Legfelsőbb Igazság) nevű szektát leleplezték és tagjait bíróság elé állították. A közelmúltban pedig egy amerikai ufórajongó szekta tagjainak kollektív öngyilkosságáról kaptunk hírt. Miféle eszmék és téveszmék munkáltak ezekben a szektákban?

 

 

 

Az emberiség legrégibb vallási hiedelmei között számos olyat találunk, amely az életigenlő istennel szemben a halál és a pusztítás isteneit részesíti előnyben. Ez nemcsak és nem egyszerűen a borúlátás és a gyilkos indulatok vallásos kifejeződése lehet, hanem többnyire a körülmények szülte félelmekből táplálkozó rossz válasz a természeti és társadalmi bajokra.
Persze, a gyilkos tulajdonságokkal felruházott istenek köré szervezett kultuszok többsége beéri a jelképes, csupán kilátásba helyezett pusztítással. Például a frígiai eredetű, a Teremtés Anyjának tekintett Kübelé (latinul Cybele) istennőhöz a Római Birodalomban és Kis-Ázsia számos vidékén háború idején azért könyörögtek, hogy nyújtson védelmet az ellenséggel szemben. A rendszerint – a résztvevők önkívületéig fokozott és hisztériába torkolló – zártkörű összejöveteleket olyan papok vezették, akik kasztráltatták magukat, hogy az „eszményi anyaistennőt” feltétlenül és önzetlenül szolgálhassák. A szertartások azonban – noha a résztvevők ezeken például élő bikát áldoztak fel vérét magukra csurgatva és valószínűleg kábítószereket is fogyasztottak – valójában ártalmatlanok voltak.

 

Asszaszinok
Sokkal többet tudunk azokról a középkori misztériumkultuszokról, amelyeknek a középpontjában a vallásos eszmék jegyében folytatott harc állt. Ezek hívei általában zárt vallási közösségekbe, illetve olyan szektákba tömörültek, amelyek megvédték, és egyúttal szinte magukhoz is láncolták a híveiket. Ilyen volt például az arab asszaszinok rendje, amelyet 1090 körül a mai Irán északi hegyvidékén lévő Alamut erdőben egy Haszán ibn Szabbah nevű síita hittérítő alapított, s amely több évszázadon át rettegésben tartotta a Közel-Kelet népeit. Tagjai a Mahdi, azaz a Megváltó visszatérését hirdették és eredetileg önvédelemre titkos harci csoportokat szerveztek.
Az asszaszinok – miután rendjük megerősödött – a vallási köntösben elkövetett politikai orgyilkosságok legfőbb végrehajtói lettek. A kutatók többsége a szekta nevét a hasistól részeg jelentésű arab hásszászin szóból eredezteti. A rend alamuti könyvtára 1256-ban leégett, ám több kortársi visszaemlékezésből, például Marco Polo emlékirataiból tudjuk, hogy a mindenkori rendfőnöki tisztséget betöltő sejk a fiatal férfiakat hogyan tette a szekta engedelmes eszközévé: hasissal elkábította őket és szinte paradicsomi körülményeket teremtett számukra. Amikor aztán a kábítószer rabjaivá váltak, csak akkor adott nekik belőle, ha engedelmeskedtek. Áldozatait – az élvezetekért cserébe – orgyilkosságra kényszerítette.
A jelölteket a „mesterség fogásaira” Perzsia magas hegyeinek nehezen megközelíthető völgyeiben létesített telepeken oktatták a konspiráció legszigorúbb betartásával. Az asszaszinok rafinált módszerekkel elkövetett merényletei különösen a keresztes háborúk idején váltak gyakorivá (ekkor már nemcsak Perzsiában, hanem Szíriában és Jeruzsálem környékén is nagy számban éltek). Nem véletlen hát, hogy az asszaszin szó – a háborúkból hazatért keresztes lovagok elbeszélései nyomán – több európai nyelvben is orgyilkost jelent.

 

Fehér Lótusz
A Fehér Lótusz Társaság egyike a történelem legrejtélyesebb vallási szektáinak. A története kínai népmondák szerint az ókorig nyúlik vissza, de adatok csak az V. századtól vannak róla. Akkor egy Eon nevű buddhista prédikátor és a kínai történelemben tizennyolc rozáni bölcsnek nevezett, név szerint nem ismert ember vezette. A szekta szertartásai rokonságot mutatnak az Európában fekete mágiaként ismert rítusokkal. A szekta céljaira, szertartásaira és szervezkedési módszereire nemcsak legendákból, hanem császári rendeletekből is következtethetünk. Egy 1813-ban kelt dekrétum szerint például a társaság tagjai békeidőben imádkozással, kéziratok olvasásával töltik a napjaikat, de éhínség és zűrzavar idején a „Nagy Vállalkozás”-nak nevezett ügyüket szolgálják, azaz egy új dinasztia megalapítására törekednek. A fekete mágiával rokon gyilkos és öngyilkos módszereiket leginkább felkelések idején ismerhette meg a világ. A szekta tagjai ilyenkor a Nagy Vállalkozásra hivatkozva minden normális emberi képzeletet felülmúló kegyetlenséggel gyilkoltak és gyújtogattak. Amikor pedig már vesztésre állt az ügyük, feleségeik és gyermekeik lemészárlása után sajátos szertartás szerint öngyilkosok lettek. Számos kutató a Fehér Lótusz Társaság kezét látja az új- és a legújabb kor olyan nagy társadalmi mozgalmainak megszervezésében is, mint az 1851-64-ben lezajlott taj-ping-felkelés* vagy az 1899-ben kitört bokszerlázadás*.
Az utóbbi leverése óta a társaság csak nagyon ritkán, például a második világháború és más nagy társadalmi válságok idején hallatott magáról. A legtöbb kutató azonban úgy véli, hogy a szekta nem szűnt meg, hanem – mint már annyiszor a történelem során – más-más néven folytatja miszticizmussal átszőtt, összeesküvő jellegű életét, amelyben minden gyilkosságot egy földöntúli istenuralkodó földi helytartójának rendeletére hivatkozva hajtanak végre.

 

A fojtogatók
Jóval többet tudunk arról az indiai Thug szektáról, amely múlt századi leleplezésekor a fojtogatók szektája elnevezéssel vonult be a történelembe. Tagjai a hindu mitológiában szereplő Síva isten feleségét, a halált és a pusztítást megtestesítő Káli istennőt imádják. Az ő nevében több évszázadon át gyilkosságok sokaságát követték el. A zárt faluközösségekben élő szekta tagjait India déli részén hindiül phanszigaroknak, azaz fojtogatóknak, az északi vidéken pedig thuggiknak, azaz a Thug szektához tartozóknak nevezik. Történészek szerint a thuggik ősei az ókori Perzsiából származó nomád szagartik lehettek, s valószínűleg a mozlim hódítókkal kerültek Indiába. Tény, hogy 1290 körül mintegy ezer thuggit fogtak el Delhiben, akiket később Bengáliában telepítettek le.
A thuggik azzal dicsekedtek, hogy az ellorai barlangokban talált kilencszáz éves rovásírásaik szerint őseik is rituális gyilkosságokat követtek el. A későbbi thuggik viszont azokkal a hindu hagyományokkal magyarázzák az eredetüket, amelyek szerint egykor egy rossz szellem elnyelte a világot, s Káli úgy mentette meg a Földet, hogy leszúrta a szellemet. Ám a megölt szellem minden egyes kiömlő vércseppjéből újabb és újabb démonok születtek. A velük való hadakozásban elfáradt istennő két embert teremtett, s olyan kendőt adott nekik, amellyel megfojthatták a démonokat. Káli miután minden démont elpusztítottak, jutalomból nekik adta a fojtogatókendőt, s meghagyta: utódaik az emberek megfojtásával folytassák a démonok elleni harcot.
E vallási parancsolat az idők során mintegy százezer főre szaporodott thuggik életének szerves részévé vált. India országútjainak rémei lettek, a létezésükről szinte minden helyi lakos tudott, de mindenki hallgatott róluk. Évszázadokon át lényegében zavartalanul gyilkolhattak, s már csak azért is, mert többnyire egy-egy helyi maharadzsa vagy nagyúr pártfogását élvezték (pártfogójuk ellenségeit, persze, szintén eltették láb alól).
Elsőként a brit gyarmati hadsereg egyik katonaorvosának, dr. Richard Sherwodnak sikerült 1816-ban leleplezni őket. Bebizonyította, hogy az országutak rejtélyes rémei a thuggik, s arra is rávette őket, hogy a nyilvánosság előtt feltárják hitük és gyilkolási módszereik titkait. Többségük látszólag jámbor életet élő mozlim, egy részük pedig hindu vallású földművelő volt. A rablógyilkosságokat általában 15–20 fős csoportokban hajtották végre. Minden támadás előtt felderítőket küldtek előre, hogy kipuhatolják a karaván létszámát, fegyverzetét, áruját. Az orgyilkosok egy része mint útitárs csatlakozott a karavánhoz, a többiek pedig egy előre megbeszélt helyen váratlanul hátba támadták a csoportot. Egy-egy áldozatot általában két thuggi rohant le, s kicsiny gyermekkoruktól begyakorolt mozdulatokkal, a rumalnak nevezett hosszú, széles, sálszerű zsebkendőjükkel megfojtották. A rumalt, mikor éppen nem használták, a csuklójukra kötve viselték, s ezért teljesen fegyvertelennek látszottak. Hogy megnehezítsék a kirabolt áldozatok azonosítását, a már kihűlt holttesteket feldarabolták vagy megcsonkították. A gyilkosságokban általában csak a férfiak vettek részt. A karavánokkal együtt utazó gyermekeket sem kímélték. De néha a még beszélni nem tudó fiúcskáknak megkegyelmeztek, s sajátjukként nevelték fel és képezték ki őket a gyilkolásra.
A szekta, amikor a legaktívabb volt, évente több tízezer embert gyilkolt meg az országutakon. Kultikus hagyományainak és gyilkolási szokásainak talán még ma is vannak folytatói.

 

A sátánisták
Nem kevésbé veszélyesek azok az európai és tengerentúli titkos gyülekezetek sem, amelyeket a középkortól kezdve általában sátánista szektáknak neveznek az emberek. Közös jellemzőjük, hogy a keresztény vallások elveit, céljait és szertartásait a visszájára fordítják, s az ördögöt (sátánt, Lucifert stb.) vagy más, ugyancsak a gonosz tulajdonságaival felruházott isteneiket imádják. A sátánista szekták hívei számára kötelező a paráználkodás, az emberölés és általában a gonoszság gyakorlása.
A kriminalisztika igen sokféle fedéssel és módszerrel működő sátánista szekta tevékenységét ismeri. Ezeket rendszerint nehezebb volt felderíteni, mint azután a tagokat vallomásra bírni. A saját esendőségükkel és az elkövetett bűncselekményekkel szembesülve általában rádöbbennek: a szektavezetők misztikus körítésű kábítószeres, szexuálmágiai, szadista és egyéb, a köznyelvben fekete misének nevezett szertartásai nem szolgálnak mást, minthogy a tagjelölteket beszervezzék, elkötelezzék és a további súlyosabb bűncselekmények elkövetéséhez hozzászoktassák.
A legújabb kor leghírhedtebb sátánista szektái közé tartozott az angol okkultista Aliester Crowley által 1907 körül alapított Ezüst Csillag Misztikus Rend. A vezető a megtestesült Antikrisztusként tiszteltette magát híveivel. A rendkívül titkosan működő szektába általában kábítószerekkel „hangulatossá” tett orgiák keretében vonta be az új tagokat. Követőit mágikus egyiptomi szellemekkel való „kapcsolattartásával” és időnként azok szertartásos „megidézésével” is igyekezett elkápráztatni. A két világháború közötti években körülbelül száz taggal működő Ezüst Csillag alapító tagjai közül többen maguk is újabb sátánista szektákat alapítottak szerte a világban. A szakértők szerint számos jel arra mutat, hogy Európában ma is működnek sátánista szekták.
A japán AUM Sinrikjó nevű szekta gyilkos fanatizmusa – láttuk – távolról sem egyedi jelenség. Aszahara Soko, eredeti nevén Macimoto Csizou 1987-ben a szigetország Fudzsinomija nevű településén alapította meg vallási közösségét. A viszonylag rövid idő alatt több tízezer főssé váló szekta tagjai a szervezet betiltásáig összesen mintegy százharminc, a külvilágtól elzárt telepen éltek. A szektába belépők kötelesek voltak minden vagyonukat az alapító rendelkezésére bocsátani. Aki később ki akart lépni a szektából, azt a szektafőnök fanatizált bűntársaival egyszerűen meggyilkoltatta.

 

Közösségre vágyó szektások
A japán hatóságok még ma sem tudják, hogy a szekta tagjai pontosan hány bűncselekményt követtek el. A jelenleg is zajló bírósági tárgyalásokon újabb és újabb rémtettekre derül fény. Tény azonban, hogy a szekta titkos vegyi laboratóriumának vezetője beismerte: először a japán lakosság elleni bakteorológiai hadviseléssel kísérleteztek. 1993-ban saját tenyésztésű lépfenét permeteztek szét Tokió utcáin, s csak azért álltak le vele, mert nem tapasztaltak megbetegedéseket. Úgy vélték, ha a járvány kitör, majd elhitetik az emberekkel, hogy az Amerikai Egyesült Államok intézett biológiai támadást Japán ellen. Minthogy ez a próbálkozásuk sikertelen volt, a V-X jelű harcászati ideggázzal kezdtek el kísérletezni. Ezzel öltek meg egy szektatagot, akit kémnek tartottak, s egy idős asszonyon is kipróbálták, aki azóta emlékezetkiesésben szenved. 1994-ben Macamuto városában mit sem sejtő emberek ellen is bevetették az ideggázt, ami akkor még „csak” két ember halálát okozta. A mérgező anyagok tömeges előállítását késleltette, hogy a gyártás során a szekta több tagja is mérgezést kapott. Ennek ellenére folytatták a kísérleteket és 1996 márciusában a tokiói metróban – több adagban – idegbénító, gyorsan ölő szaringázt engedtek szabadon. Ezzel az akciójukkal tizenegy embert gyilkoltak meg és több mint ötezerötszázan szenvedtek súlyos gázmérgezést.
A vizsgálatok még folynak, de az máris bizonyosnak látszik, hogy – mint már annyiszor a történelemben – a szektavezető a hétköznapi élet gondjai elől menekülni akaró, s meghitt közösségi kapcsolatra vágyó emberek hiszékenységét használta ki saját vagyonának és hatalmának növelésére.

 

Dr. Opál Sándor
a hadtudomány kandidátusa

 

forrás: Sulinet

 

Halálos ufórajongás

 

E cikk korrektúrája már elkészült, amikor a világ hírügynökségei újabb tragikus szektatevékenységről adtak hírt. A San Diego környékén található Santa Fe Ranch nevű villanegyed egyik épületében harminckilenc ember holttestét találták meg, akik az elsődleges jelek szerint öngyilkosok lettek. Az elhunytak valamennyien fiatal számítástechnikai szakemberek voltak, s a Felsőbb Forrásnak nevezett kultikus közösséghez tartoztak. A szekta idős vezetőjét még nem találták meg. A bérelt villát közös lakó- és kultikus helyként használták, s több vonatkozásban is szembehelyezkedtek a világi törvényekkel. (Például nem fizettek adót.) Az első jelentések arról is beszámolnak, hogy az egyik ismerősüknél hagyott, videókazettákon rögzített búcsúüzenetük szerint abban a hiedelemben követték el altatótúladagolással és szertartásosan csoportos öngyilkosságukat, hogy egy ufó viszi tovább a lelküket, amely a Földhöz közeledő „Hale-Bopp üstökös mögött bújik meg”.
Az efféle hírek olvastán sokaknak eszébe jut, hogy a tudomány és a miszticizmus összekeverése megdöbbentő és pokolian veszélyes elméleteket hozhat létre. Megint mások azokat az öngyilkossági eseteket idézik, amelyeket egy-egy naptári század- vagy ezredfordulóhoz közeledve a különböző „világvége”-jóslatok vagy csillagászati és egyéb természeti jelenségek hatására követnek el az azokhoz kapcsolódó kitalált mesékben hívő emberek.
A szakember az ilyen esetekről hallva csak ismételni tudja: legyen szó akár másokat gyilkoló, akár a saját tagjait öngyilkosságra késztető szektáról, mindegyik esetben olyan bűncselekmények valósulnak meg, amelyekről előbb-utóbb egyebek között rendszerint az is kiderül, hogy valaki vagy valakik csúnyán visszaéltek embertársaik hiszékenységével. Ebben a vonatkozásban már az amerikai bűnüldöző szervek is forró nyomon vannak.

 

O. S.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://ezmegamaz.blog.hu/api/trackback/id/tr944558657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.