HTML

Ez meg amaz

Vegyesen ez meg az, ami engem érdekel.

Friss topikok

  • darthhouse: A Nagy Galéria nem más, mint egy rámpa. Semmi más nem kell egy piramis építéséhez, csak hosszú erő... (2012.06.09. 15:30) Piramisépítő technika
  • darthhouse: Nos, nem egészen. A hasonlat úgy helyes, hogy a hullám az a henger, és ennek egyik metszete a kör... (2012.06.09. 15:21) Az anyag kettős természete

Címkék

Archívum

Utoljára látható - Douglas Adams

2012.06.01. 09:19 Kico

Utoljára látható - Douglas Adams

 

Elárvult egy hely az Útikalauz szerkesztőségében.
Elsőre legalábbis ez jutott eszembe Douglas Adams halálának hírét hallva.
Másodjára - immár kevésbé patetikusan - visszaszívtam az egészet, és helyesbítettem:
"Végre hazamehetett - 49 év után."

 

Aztán eszembe jutott még valami kósza megjegyzés a törülközők rendkívüli fontosságáról stoppolás közben, de aztán gyorsan lenulláztam magam. Legalábbis addig, míg az Útikalauz-mentesek egyre soványodó táborát tovább nem fogyasztom a GÚS rövid ismertetésével.
Douglas Adams könyve, a Galaxis Útikalauz Stopposoknak (GÚS) több szempontból is egyedülálló alkotás. Egyrészt: a világirodalom első ötrészes trilógiáját tartod kezedben. Másfelől: talán az utolsót is egyben. Utóbbi állításunk persze csak akkor igaz, ha annak a bizonyos - GÚS-ban is említett - csillagközi bekötőútnak az építése valóban szanálásra ítéli Földünket. Akkor aztán tényleg nem marad más, mint kézbe kapnod a GÚS -t és nyomás a Galaxis! (Na, meg a törülközőt, aminek "roppant pszichológiai jelentősége" lehet a csillagközi stoppolásnál. A stopposnál, akinek törülközője van, feltételezik a fogkefe, papucs, iránytű, vekker s még számtalan más tárgy meglétét is. Egyszóval: olyan lénynek tartják, akit komolyan kell venni.)
Ha ujjaid közt már végigpergetted a Galaxis Útikalauzt és a "trilógia" további részeit, nem lesz ismeretlen számodra Douglas Adams fanyar-csípős, de rendkívül szellemes stílusa, ami legutolsó kötetét is át meg átitatja. Ebben a könyvben azonban már nem csillagporos űrsztrádákon stoppolunk az Univerzum legkiesebb és -döbbenetesebb világai felé, jóllehet a Világmindenség egy nem kevésbé forgalmas és izgalmas pontját keressük fel: a Földet.


"A Galaxis Útikalauz-trilógiával és a Dirk Gently regényekkel Douglas Adams milliókkal szerettette meg az időben és térben való bolyongást. Az Utoljára látható folytatja az utat, de a hely ezúttal a Föld, az idő a jelen, és minden egyes leírt szó igaz." - áll ez utóbbi kötet bordó borítóján. (Az "ezúttal…minden egyes leírt szó igaz" bizonyára csúnyán felhergelné a Vogonokat, csakúgy, mint a Betelgeuse bármely lakóját - akiktől ezúton kérünk elnézést!).
A kötet fedelén egy hegyi gorilla. Pontosabban: egy tekintet. Aki annak idején látta az Ösztön c. filmet Anthony Hopkins főszereplésével; esetleg ismeri a gorilláit óvó, majd - védenceihez hasonlóan - barbár módon legyilkolt Diane Fossey dokumentumfilmjeit; vagy egyszerűen "csak" az Állatkertben ragadta meg mély percekre pillantását egy sötét szempár az üvegketrecen túlról - az talán megérti, mi húzta vissza Adams-et és tollát a Földre.
Mark Carwardine zoológussal a nyolcvanas évek közepén tették meg első közös útjukat. Megbízójuk, egy amerikai magazin, képes beszámolót várt az írótól, akit a zoológus vezetett Madagaszkárra, hogy ott véznaujjú makikra lövöldözzenek - pár tucat fotót. A véznaujjú maki egyike a Vörös Könyv főszereplőinek - rá nézve ez persze egyáltalán nem megtisztelő: inkább végzetesnek nevezném. A Vörös Könyv ugyanis a kihalás szélére sodort fajok "katalógusa".

Adams "asszisztensi" feladata - ahogy ő is írja - abból állt, "hogy egy rendkívül közönyös nem zoológus legyek, aki számára minden teljesen meglepő. Az áje-ájénak /véznaujjú maki/ mindössze annyit kellett tennie, amit az áje-ájék az elmúlt évmilliókban csináltak - ülni egy fán és bujkálni."
Mégis sikerült rábukkanniuk egy példányra Madagaszkár őserdeiben. A találkozás ezúttal Adams számára lett végzetes. "Csak néhány másodperc erejéig láthattuk, amint egy ágon mászik lassan néhány lábnyira a fejünk fölött, és az esőn keresztül békés értetlenséggel nézett le ránk, hogy miféle dolgok is lehetnénk mi, de ez az a fajta pillanat volt, amikor nehéz nem elszédülni teljesen. Miért? Mert, mint később rájöttem, én, a majom egy makit néztem." Az tollforgató és a tudós majom pedig néhány év múlva - immár a BBC megbízásából - újra elindult, hogy szalagra és papírra rögzítse útját a veszélyeztetett állatok nyomában.

A "csupasz majom", ahogy Desmond Morris nevezi fajunkat, sikeres faj. Életében átlagosan két-három (egyes országokban négy-öt vagy még több) utóda születik, akiket - többnyire - sikeresen fel is nevel. Egy többgenerációs patkánycsalád "forgalma" évente akár tizenötezer egyed is lehet. Több, mint sikeres faj.
Vannak azonban lények, akiknek távolról sem ilyen jó a statisztikájuk. Itt van például a kakapo. Alig két tucat él belőle a Földön. Őket is a patkány-, macska és hermelinmentes Codfish-sziget őrzi - meg néhány tucat "majom", a lelkiismeretesebb fajtából. Ez a kövér, röpképtelen jószág majdnem az ember és a vele érkező háziasított és kevésbé házias ragadozók és rágcsálók áldozatává vált, akárcsak a sokat emlegetett dodó.
Pedig a kakapo szeretetre méltó jószágok: "Ha ez ember belenéz nagy, kerek, zöldeskék arcába, olyan derűsen, ártatlanul értetlen a tekintete, hogy az ember legszívesebben megölelné és azt mondaná neki, minden rendben lesz, bár tudja, hogy valószínűleg nem lesz" - írja Adams. Persze a kakapó sem könnyítette meg fennmaradási esélyeit. E bájosan bukdácsoló madár ugyanis a békésebb, és mind láb-, mind észjárásban a lassabb fajtából való (lásd.: Gombóc Artúr). Ezért aztán, ha számára ismeretlen állattal találkozik - márpedig ilyen minden ragadozó, hiszen eredeti élőhelyén nem volt természetes ellensége -, akkor egyszerűen ledermed és nem érti a helyzetet. Így ezt a több percnyi döbbent csendet többnyire az örök, éteri csendesség követi esetében.
Párzási szokásai sem erősítik versenyképességét. A hosszas partnerkeresgélés után - ami gyakran több kilométeres gyalogtúrát jelent by night -, még egyáltalán nem biztos, hogy a totyogó kakapólány nem fog megijedni a hangja után kiválasztott hímtől. Ha minden nehézség ellenére végül mégiscsak létrejön a nász, erről csupán egyetlen tojás fog árulkodni. Ráadásul a nőstény termékenysége - rejtélyes okokból - egy gyümölcs éréséhez kötött. A szóban forgó növény két-három évente hoz gyümölcsöt.
A kakapó nem az evolúció csúcsa - de végtelenül bájos állat. Hiányozna. Ahogy hiányozna a fehér orrszarvú, a kínai baiji delfin, a hegyi gorilla és az áje-áje, a Rodrigues-repülőkutya vagy a komodói sárkány.
Douglas Adams könyve őket keresi fel utolsó menedékeiken. Szellemes és megdöbbentő írás ez a sci-fi író, a média és a természettudomány szerencsés találkozásáról egy apró kék bolygón. Adams és Carwardine népszerűsítő munkája - az utószóból ez is kiderül - elkönyvelhet néhány gyors, tapintható eredményt is. Egy dologról azonban nehéz megfeledkeznünk: a cím mögött már rég nem áll bíztató kérdőjel.

 

Zárszó:


A cikk záróképe egy negyvenes éveit taposó, bumfordiságában kedves férfié.
Még pontosabban: egy tekinteté.
Csak remélhetjük: fajtája nem kerül be zajos világunk nagy Vörös Könyvébe. Portál

Forrás: Sulinet

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://ezmegamaz.blog.hu/api/trackback/id/tr84558672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.